Beköszöntött az ősz, és vele együtt a változékony időjárás is tiszteletét teszi, de akadnak még olyan napok, amikor ki lehet mozdulni otthonról, és ugyan kabátban, de hatalmas sétákat tenni, várost nézni, és olyan helyeket látogatni, ahol még nem jártunk, vagy épp ellenkezőleg, sokszor, de sosem elég belőle. Sokaknak ilyen a hűség városa, Sopron is, ahol el lehet tölteni egy kellemes hosszú hétvégét, sétálni a városban, vagy megnézni az Alpokalját, hiszen a környék természeti szépségei is rengeteg embert vonzanak az ország minden tájáról. Ha Önnek is lenne kedve itt tölteni egy kis pihenőidőt, hadd ajánljunk figyelmébe egy soproni vendégházat, ahol kényelmesen kapcsolódhat ki.

Sopron környékén számos erdei túra- és kerékpárútvonalon lehet felfedezni a természetet, és a városon belül is rengeteg érdekesség várja a látogatókat: műemlékek és múzeumok kínálnak alternatív szórakozási lehetőségeket a művelődni vágyóknak. A városban, illetve a természetben barangolás után soproni vendégházunk wellness részlege gőzkabinnal, finn- és infra szaunával, valamint fűtött pihenőágyakkal várja vissza vendégeinket, emellett pedig játékokkal felszerelt klubszobával is a rendelkezésükre állunk.

Cégünk, az Amethyst Stúdió Kft. soproni vendégháza, a Magnolia Villa a családosokat is várja, így külön figyelmet fordítunk a gyermekkel érkezőkre: a babacsomag tartalmazza a babaágyat textíliával, etetőszékkel és babakáddal, az igénybevétele ingyenes, viszont előzetes egyeztetés szükséges hozzá. A wellness részleg, a klubszoba és az ingyenesen használható parkoló szolgáltatásaink részét képezik. Tekintse meg soproni vendégházunk ajánlatait, ismerje meg szobáinkat és azok felszereltségét, valamint szolgáltatásainkat és árainkat a www.magnoliavilla.hu címen megtalálható honlapunkon!

Amennyiben meggyőztük, hogy érdemes lenne soproni vendégházunkban töltenie egy hosszú hétvégét az ősz folyamán, vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-30-941-4846-os telefonszámon, vagy az info@magnoliavilla.hu e-mail címen, és foglaljon szobát!