A masszőr alapvető munkaeszköze a keze, emellett pedig azok a készítmények, amelyeket a kezelések során használ. Van azonban még egy, a szolgáltatás színvonalának szempontjából elengedhetetlen eszköz, amit nem szabad kihagyni a felsorolásból: a masszázságy.

Egy megfelelő masszázságy első sorban kényelmes a vendég számára, hiszen e szolgáltatás egyik alapvető eleme az ellazulás, márpedig ezt egy kényelmetlen, kemény felületen nehéz elérni. Ennek megfelelően a masszázságyak kárpitozottak, a felületük viszont olyan anyaggal van bevonva, amely könnyen tisztítható és fertőtleníthető – ebben hasonlítanak az orvosi kezelőkben található bútorokra.

Egy másik, igencsak fontos szempont, hogy ne csak a vendég, de a masszőr számára is kényelmes legyen a masszázságy használata, aminek érdekében állítható magasságúnak kell lennie. Ha ugyanis túl magas, a masszőrnek emelvényre lesz szüksége, míg ha túl alacsony, az nagyon gyorsan oda vezethet, hogy a masszőrnek is szüksége lesz deréktáji masszázsra.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a masszázságy tartósságára, illetve strapabíróságára vonatkozó elvárásokat. Az előbbit talán nem kell magyarázni, az utóbbi pedig azért lényeges, hogy a masszázságy elbírja az ügyfél súlyát és a masszőr ténykedését is.

Cégünk, a Metalipor Kft.  kínálatában többek között megtalálhatja a masszázságyakat is, amelyek közül könnyen és gyorsan választhatja ki az igényeinek leginkább megfelelő típust. Masszázságyaink minden, velük szemben támasztott követelménynek megfelelnek, strapabíróak és tartósak. A kiváló minőség mellett a kedvező árat is szem előtt tartjuk, ezért mindenképp érdemes tőlünk vásárolnia, ha masszázsszalont szeretne nyitni, vagy felújítaná jól menő vállalkozását.

Tekintse meg masszázságyainkat a www.metalbutor.hu címen megtalálható honlapunkon,  és ha kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban, vagy rendelését szeretné leadni, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén: a +36-30-360-17-69-es telefonszámon, vagy a metalbutor@gmail.com e-mail címen!